Bicikli, összefogás, együttlevés, jó hangulat és adományosztás. Ezek a szavak jellemzik
leginkább a Budapest
Bike Maffiát (BBM), akik ma ünneplik második születésnapjukat. És miként
ünnepelnének, ha nem a rájuk leginkább jellemző módon: közösségi főzéssel, közösségi
ételosztással és egy közösségi bulival. A közös főzés után az ételt bedobozolva az utcán élő
emberekhez juttatják el. Ha maradt sütid, csokid, cukrod, akármi ami a karácsonyi
dínom-dánomból megmaradt, azt is szívesen fogadják, hiszen sokan nagyon örülnének ezeknek a
finomságoknak. Szóval aki teheti, csatlakozzon, segítsen, gondoskodjon és utána bulizzon egy
jót az ország egyik legklasszabb kezdeményezését kitaláló srácaival – a buli részletei
itt találhatóak meg.
Mi
is a Budapest Bike Maffia? Magyarország egyik legdinamikusabb
növekvő – kerékpáros – civil szervezete, melyet fiatal bringások hívtak
életre 2011 karácsonyán. Céljuk az önzetlen segítségnyújtás,
rászoruló civilek és intézmények részére, együttműködve területükön már
bizonyított és magas szakmai színvonalon működő – kisebb – szervezetekkel
is. Utat mutatnak az egymásra figyelés, az
empatikusabb magatartás és egy közös, élhetőbb világkép felé. Két évvel ezelőtt ez a néhány budapesti fiatal úgy döntött,
hogy valami jót fog tenni. Valami olyat, ami új, egyedi és segít rászoruló embereknek,
amelynek középpontjában az önzeten segítségnyújtás áll. A bringa adott volt,
mellé társult a főzés és ebből jött létre a Karácsonyi ételosztás utcán élő emberek számára.
Ami termésetesen csak az első lépés volt, a meghatározó lépés, ami egy összetett folyamatot
indított el. Többek között azt, hogy kis idő elteltével a Budapest Bike Maffia (BBM) csapata
találkozott a Szimplsokkal és a közös célok és motiváció arra ösztönözte a két csapatot,
hogy működjenek együtt. A közösségi együttműködés létrejötte eredményezte azt, hogy a BBM
minden piacnapon ott van a Szimpla Kertben, ahol saját vászonszatyraik segítségével
népszerűsítik kezdeményezésüket. Emellett természetesen adományaokat is gyűjtenek, hiszen
aki szeretne adományozni, az televásárolja a szatyrot a piacon, ellátja némi személyes
üzenettel és a BBM által eljuttatja rászorulóknak. Emmellett pedig létrejött a Szimpaüst
elnevezésű közösségi főzés prgramja, mely keretein belül minden alkalommal más
gasztroblogger főz. Az üstben megfőtt ételért mindenki annyi pénzt adományoz, amennyit
szeretne, az összegyűlt pénzből a BBM pedig ételadományt vásárol a rászorulóknak. (Forrás:
Zacc
Caféblog) 


Képek forrása:
BBM
Facebook oldal