logo

„Ha benne állsz egy térben és figyelsz, akkor elkezd működni valami.” – Interjú Kovács Péter designkritikussal


Működhet úgy a város, mint egy irodalmi alkotás? A válasz nagybetűkkel, IGEN. Erre a legjobb példa a hazai irodalmi-és design szcéna egyik jeles képviselője Kovács Péter designkritikus, középiskolai magyartanár, tánckritikus, PhD-hallgató, passzív slammer, vagy ahogy ő mondja, “ezek fura, időről-időre újraformálódó elegye”. Péter vizuális érzékenységének köszönhetően az instagramos fotóin olyan városi környezeteket örökít meg, melyek minden nap körülvesznek minket. Péter különleges látásmódja nem csak a fényképeken jelenik meg, ugyanis gyakran a szavakhoz fordul és építészeti, design és urbanisztikai témákban publikál. Az irodalom a mindennapjai része, amikor éppen nem szavakba önti érzéseit, gondolatait, akkor könyvet ragad vagy egy budapesti középiskolában irodalmat tanít.

Juhász Judit: Miért van fontos szerepe az irodalomnak az életedben?

Kovács Péter: Hogyan jelenik meg az irodalom az életedben? Gyermekkoromtól fogva könyv volt a kezemben. Rajongva olvastam világéletemben. Már akkor fejből tudtam Arany A walesi bárdokját, amikor még nem volt memoriter, mert édesapám ezt mondta vízitúrák alkalmával és megjegyeztem. Emlékezetem szerint általános iskolában is tanár akartam lenni. Az irodalom a mindennapjaim része, az óráimon, a napi olvasmányaimban, talán a legfontosabb öndefiníció saját magam számára.

J.J.: Van olyan hozzád közel álló irodalmi mű, ami izgalmasan, szépen jelenít meg egy várost, vagy a városi életet?

K.P.: Ottlik Géza Iskola a határonja. A legszeretettebb regényem, a bibliám, amit bárhol és bármikor bármeddig tudok olvasni. Tűéles leírást ad a kőszegi iskoláról, a helyekről, terekről. De említhetném a Hajnali háztetőket is, amely hasonlóan érzékletes, csak Budapesten játszódik. Egy iskolai feladatban fel is adtam, hogy a regény olvasása után járják be ezeket a helyeket, és készítsenek a regényhez kapcsolódó fotókat.

J.J.: Nemrég megjelent egy írásod az OCTOGON újságban – és ha jól emlékszem szoktál városi témákban publikálni. Milyen témákban szoktál írni?

K.P.: Életem egyik meghatározó része, hogy immáron 10. éve vagyok az OCTOGON állandó munkatársa. Az irodalmi tanulmányaim során kezdtem el érdeklődni az építészet iránt, és így kerültem kapcsolatba a folyóirattal is. Főleg designnal és építészettel kapcsolatos témákban publikálok, de emellett urbanisztikai szövegeim is jelentek meg, például különböző közterek revitalizációja kapcsán. Régóta ismert összefüggés a szöveg és a város kapcsolata, nem véletlenül emlegetik oly gyakran a városi “szövetet”, amely egyazon tőröl fakad a mondatok összeszövődésével. Az újságírói múltamnak köszönhetem a doktori tanulmányaim elkezdését is.

J.J.: Mióta van jelen a fotózás az életedben? 

K.P.: A fotók mindig is nagy hatással voltak rám, előszeretettel nézegettem korábban is fotósok albumait és különféle fotókiállításokat. Szeretem a képek “meséjét”, történeteit, mozgalmasnak, élőnek, beszélőnek látom őket. A fotózást viszont maximálisan amatőr szinten művelem csupán, az okostelefon kamerájának és némi utólagos képbeállításnak köszönhetően.

J.J.: Miért van fontos szerepe az fotózásnak az életedben?

K.P.: Ha benne állsz egy térben, és odafordulsz, figyelsz, akkor elkezd működni valami. A hely elkezd beszélni Hozzád. Ezeket a pillanatokat szeretem rögzíteni, és megteremteni – főképp önmagam számára – azt a vizuális élményt, összetett érzésvilágot, ami minden porcikámra hatással van. Az Instagram jó felületet nyújt arra is, hogy ezeket a fotókat egy folyamatban láthassam, így a képek egy nagy történetbe kapcsolódnak össze. Ezeken keresztül újraélhetővé válnak számomra az épületek, terek, helyek hangjai.

J.J.: Hogyan viszonyulsz a városokhoz és a városi életformához? 

K.P.: A vidék-nosztalgia engem soha nem ragadott magával, megrögzött város-rajongó vagyok. Imádok sétálni, helyekre újra ráismerni, észrevenni egy egy épületen addig nem látott díszítőelemet, az állandóan pulzáló változást. Nagy örömömet lelem a céltalan sétában, a ‘flâneur’-ségben. Van valami különleges izgalom az eltévedésben, a bolyongásban, az esetlegességben.

J.J.: Mit gondolsz Budapestről? Mennyire élhető város?

K.P.: Azt gondolom, hogy alázatos vagyok a várossal szemben. Élhető akarok lenni itt, így élhetőnek látom Budapestet. Mindig lehet szőrszálhasogatni, de egy esti kivilágított városkép a legfanyalgóbb embert is leveszi a lábáról.

J.J.: Ha lehetne három kívánságod, mit változtatnál meg Budapesten?

K.P.: “mindörökké-Moszkva-Moszkva teret”. A Szervita téren állna Zaha Hadid épülete. Megépült volna Hani Rashid terve a Váci út 190-ben.

J.J.: Mik a kedvenc témáid, mikről írsz/olvasol szívesen?

K.P.: Szépirodalmat minden adandó alkalommal olvasok, a írásához teljesen tehetségtelen vagyok, néhány középszerű slam-szövegtől eltekintve. Imádok építészetről, designról olvasni és írni is, és három éve a kortárs tánckritika is bűvöletében tart, nagy kedvvel írok kortárs előadásokról. Talán, mert hasonlóan abszrakt, szimbolikus “nyelv”, mint az építészet.

J.J.: Melyik a három kedvenc városod? 

K.P.: Nagymaros, Párizs, Budapest

J.J.: Min dolgozol jelenleg? Mik a jövőbeni terveid?

K.P.: A tanítás és az újságírás mellett leginkább a doktori disszertációmon dolgozom, amihez mérhetetlenül sokat kell olvasni. Nagy szerencsémnek tartanám, ha taníthatnék a MOME-n, ahol jelenleg a doktorimat csinálom. Talán lesz rá mód…

 

Bejegyzés adatai

Időpont: January 10, 2017

Szerző:

Komment: 0