logo

Segíts a fagyban az utcán élőknek – így tudsz segíteni!


Az időjárás előrejelzések azt mutatják, hogy extrém hideg lesz az elkövetkezendő napokban. Nagyon sokan dolgoznak azon, hogy segítsék átvészelni az utcán élő embereknek ezt a rettentő hideg időjárást.

Különösen sok figyelmet kell most szentelnünk a hajléktalanokra és egymásra is. Ha olyan embert látsz, aki az utcán él vagy akár tudsz róla, hogy fűtetlen lakásban lakik és a kihűlés veszélye fenyegeti, az alábbi módokon tudsz segíteni neki:

A Budapest Bike Maffia / Age Of Hope / Menhely Alapítvány tanácsai:

“Krízishelyzet van! Nem kicsit, nagyon.
Pénteken és szombaton (egyelőre két napra ígérik) brutális lehűlés jön, ezért kérünk mindenkit, hogy mozgósítsa a tartalékokat! A bringák mellett mi is krízis autóba ülünk és igyekszünk a lehető legtöbb helyre meleg teát, takarókat és meleg ruhát eljuttatni. Elindul a Bike Maffia és az Age Of Hope a krízisjárata is, a Menhely Alapítvány autója mellett azért, hogy emberek ne fagyjanak meg az utcán, kiserdőkben.
Kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljünk egymásra! Ha hajléktalan ember látsz az utcán feküdni, ülni, – pláne hiányos öltözékben / takaró nélkül, kérdezd meg, hogy tudsz-e segíteni és azonnal hívd a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Menhely Diszpécser telefonszám:
0613384186
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pénteken és szombaton este / éjjel, a hívásod után szociális munkásokkal és civilekkel azonnal indulunk a különböző helyszínekre, meleg teával, takarókkal!
Vegyük komolyan, mentsük meg embertársainkat a kihűléstől és fagyhaláltól!
Figyelj! A diszpécsert bármikor hívhatod, tehát ne ettől az akciótól tedd függővé! Mentsd el a telefonodba a számot, legyen mindig kéznél!

FONTOS!
Kérünk benneteket, hogy hozzatok takarókat! Valamennyi nekünk is van, ez hamar elfogy, izolációs fóliákat is szerzünk, tegyétek oda magatokat!
Mindemellett a tea mellé adnánk valamit amivel a has is megtelik. Ezúttal nem extrázunk, zsíros kenyér lesz. Najó, meg lilahagyma.

Tehát péntek és szombat este:
18:00 – 21:45 Zsíros kenyér méking és csomagolásing
18:00 – 21:45 Hozz takarót!
18:00 – 21:45 Hozz kekszet, sósat ( ropi, sós süti stb, amit a tea mellé adni tudunk )
18:00 – 21: 45 Teafőzés
18:00 – 21: 45 Ha akarsz igyál egy jó páleszt és segíts be a munkába!

Ha ez a borzadvány hideg marad, a programot folytatjuk a következő napokban is!
Bármilyen kérdésed van, tedd fel itt, az eseményen oldalán!”

A www.hvg.hu által összegyűjtött tanácsok:

  • Vigyen neki meleg teát, levest, meleg ételt, vagy pokrócot, ruhát!
  • Vészhelyzet esetén, vagy ha úgy érzed, hogy segítségre van szüksége az illetőnek, akkor értesítse a mentőket (104), vagy hívd fel az általános segélyhívót (112)!
  • A Menhely Alapítvány diszpécser szolgálatán éjjel-nappal várják a budapesti és Pest megyei bejelentéseket, és krízisautót is üzemeltetnek, őket a +36 1 338 4186-os telefonszámon lehet elérni.
  • Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében a +36 92 323 000-as számon lehet bejelentést tenni,
  • Baranya, Somogy és Tolna megyében a +36 72 233 169-es számon,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében a +36 46 530 268-as számon,
  • Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a +36 42 504 618-as számon,
  • Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében a +36 76 485 582-es számon,
  • Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében pedig a +36 34 511 028-as számon.

Kép forrása: http://noihirek.hu/

 

Bejegyzés adatai

Időpont: January 6, 2017

Szerző:

Komment: 0