logo

“Többen aposztrofálták már a slamet urbánus költészetnek” – Belányi József Öcsi, Slam Poetry Budapest


Az utóbbi években egyre nagyobb figyelem követi a hazai legkülönlegesebb költészeti stílus, a slam poetry képviselőinek munkásságát. Hozzám is nagyon közel áll a műfaj, pláne, hogy egy ismerősömnek köszönhetően a kezdetektől nyomon követem alakulását. Fontos műfaj, meghatározó és kiemelt szerpe van a mindennapokban. Sok tehetséges fiatal foglalja rímekbe gondolatait a társadalomról, hétköznapokról, politikáról, városi létről, mindennapokról – amely kritikai szemlélet fontos az előretekintés és építkezés szempontjából. Most a pesti slammer élet egyik kiemelkedő alakja, Belányi József Öcsi mesél többek közt arról, hogy hogyan kapcsolódik össze a slam poetry és a városi környezet, mi a kedvenc városa és mit szeret Budapesten.

Juhász Judit: Mióta van jelen az életedben a slam poetry?

Belányi József: 2012 novemberében mérettem meg magam először slam poetryn a Mikában, azóta próbálok rendszeren megjelenni akár versenyzőként, akár fellépőként, akár nézőként az ilyen eseményeken, mert elég sokat kaptam a slamtől, hogy megpróbáljam viszonozni. Elég gyorsan befogadott a közeg, remek kis társaság ez, azt kell mondanom! Mivel a munkám egyébként is írással kapcsolatos, ráadásul ott is rendszerekben kell gondolkodnom, ezért nem volt nehéz belerázódnom. Viszont a többiek kreativitása folyamatosan arra inspirál, hogy valami újjal próbálkozzam. Ilyen kísérlet volt például az a performanszom is, aminek a végén repülőként eldobtam a szövegemet a közönség felé a színpadról.

J.J.: Hogyan viszonyulsz a városokhoz? Mit jelent számodra a városi lét?

B.J.: Vidéken, a természet közelében nőttem fel, ezért nekem a város egyszerre jelenti a nyüzsgést és a csillagtalan éjszakát, a pezsgő kulturális életet és a túl sok autót. A város nekem az a hely, ahol egyre több ember van egyre távolabb egymástól. Ugyanakkor jelenleg nem tudom elképzelni magam máshol.

1898021_271536483010126_1929858023_n

J.J.: Hol születtél?

B.J.: Bácsalmáson születtem, de Mélykúton nőttem fel, ami néhány évvel ezelőtt még nagyközség volt. Korábban is volt arra törekvés, hogy városi rangot szerezzenek neki, de az én szememben továbbra is egy falu, ami Fenyő Miksa szerint „a világ közepe”. 2006 óta élek Budapesten, azóta nem túl gyakran járok arrafelé, de még mindig szívesen látogatom meg a Felső-Bácskában megbúvó települést, szüleimet és a barátokat.

J.J.: Mit gondolsz Budapestről?

B.J.: Ahogy már korábban is említettem, jelenleg nem tudom magam máshol elképzelni, de azért próbálok nem “betokosdni” a fővárosba. Kicsit sajnálom, hogy Magyarország elég vízfejű ilyen szempontból, vidéken sokkal kevesebb a lehetőség akár munka, akár szórakozás szempontjából.

Mivel borzasztóan tájékozódom, ezért csak olyan helyeken tudok jól körbenézni, ahol nem tudok már eltévedni, ott viszont szívesen nézek olyan irányokba is, amerre a hétköznapi, rohanó embereknek eszébe se jut. Tömegközlekedéssel és gyalog járok leginkább, ezért lehetőségem is van arra, hogy figyeljek. Ráadásul korábban a nagypályás focinak köszönhetően olyan helyeken is kóborolhattam, amerre kevés belvárosi jár. Fura, hogy a századelős bérházak mellett a szinte falusi házikók is elférnek a külsőbb kerületekben. A szépen felújított épületek mellett a gyárépületeket szeretem leginkább. Az utcákat viszont nem mindig értem – valószínűleg a körutas elrendezés miatt. Sokszor állok zavarodottan olyan sarkokon, amik az én fejemben nem is léteznek.

A közterek kihasználtsága többváltozós dolog. Függ attól, hogy hol helyezkedik el, milyen lehetőségek/adottságok vannak, milyen a lakóközösség demográfiája, mennyire biztonságos. Az Erzsébet tér például teljesen más, mint a Népliget.

J.J.: Melyik a kedvenc városod? 

B.J.: Ahogy tárgyakhoz, úgy helyekhez sem igazán tudok kötődni. Életem legnagyobb részét Mélykúton töltöttem, a második ilyen szempontból Budapest, a harmadik pedig Kiskunhalas, ahová középiskolába jártam. Vannak kedvenc helyeim mindenhol, de a fővárosban sétálni szeretek leginkább. Az egyetlen város, ahol hosszabb időt töltöttem el, de nem lopta be magát a szívembe, az Szeged. Valahogy nem találtuk meg egymás hangját 6 hónap alatt.

J.J.: Van más város, amit nagyon szeretsz?

B.J.: Szabadkához (Subotica) rengeteg gyerekkori emlék köt. A Pionir rizses csokiért, az első adidas és Puma cuccokért örökké hálás leszek ennek a vajdasági városnak. Párizsban hősként ünnepelt a csoport, miután megtaláltam mindkét ellopott pénztárcát egy metróállomás közelében. Ősszel meg megnézem magamnak New Yorkot és New Orleanst (Who dat!). Már előre csípem mindkét várost.

J.J.: Van olyan versed, amit valamelyik város ihletett?

B.J.: Van, nem is egy, de – azt hiszem – mind Budapestről, illetve a Dunáról szól. Például: Budapest Szonáta (2000), Poéta séta (2012), Bennem a Duna (2014)

Videó: Polgár András

J.J.:  Sok városban slameltetek már. Hol? Melyik volt a legjobb élmény és miért?

B.J.: Mindegyik másért volt jó. Kiskunhalason, egykori gimnáziumomban azért volt jó, mert megtisztelő volt kiállni a diákok elé, akik tőlem hallottak először élőben slameket. Kecskeméten azért volt jó, mert rengeteg tehetséges helyi arc került a mikrofon mögé. Hatvanban (Reggae Festival) azért volt jó, mert még másnap is megállítottak minket random fesztiválozók, hogy megkérdezzenek minket, hogy aznap is lesz-e slam. Százhalombattán azért volt jó, mert nagyon családias a légkör és remek a hangulat. Budapest különböző pontjain meg azért volt jó, mert mindig más a közönség, mindig máshogy reagál a szövegkre.

1185602_210672925763149_957715112_n

J.J.: Van olyan slamed, ami akár szövegileg, akár hangulatilag, akár képileg reprezentálja a városi létet?

B.J.: A legelső slamem, a “Hova rohan?” pontosan ennek a verbális lenyomata szerintem. Mindenki és mindenhová rohan, nem igazán foglalkozunk egymással, pedig annyi minden jobb lenne, ha lassítanánk kicsit, és elkezdenénk odafigyelni egymásra…

J.J.: Hogyan viszonyul szerinted a városi lét és a slam egymáshoz?

B.J.: Többen aposztrofálták már a slamet urbánus költészetnek, de szerintem a slamben az a jó, hogy bármi lehet. Az új punk, az új költészet, az új street art, szőrpamacs, paróka, egyujjas kifordított bundakesztyű, szobafestőpemzli vagy papucs orrán pamutbojt. Annyi bizonyos, hogy a fiatalság megszólításához remek fórum, de mindig a közönség határozza meg, hogy éppen micsoda.

J.J.: Min dolgozol jelenleg?

B.J.: Több nagy projekt is van, általában nem tudok csak egy dologra fókuszálni. Szeretném létrehozni az első magyar közösségi kötetet, aminél a verseket én írom, de a leendő olvasók több dologba is beleszólhatnak (cím, borító, illusztrátor stb.). Forgatókönyvírással is foglalkozom szabadidőmben, és épp egy pályázatra próbálunk összehozni valamit. Emellett nagyon érdekel a foleyzás (filmek utólagos zörejezése stúdióban) is, és ha minden igaz, hamarosan kipróbálhatom magam élesben is egy sikeres közönségfilm második részénél. Közben egyengetem a reklámszövegírással foglalkozó vállalkozásunk útját is. Ráadásul épp azon gondolkozom, hogy belevágok egy ejtőernyős tanfolyamba is idén, bár ezen még dolgozni kell.

J.J.: Amikor éppen nem slam, akkor micsoda?

B.J.: Mozgás (foci, görkori, kondi), vj-zés, séta, csocsó, írás, dvd-gyűjtés, munka, barátok, csend, életértelme, szenvedély.

Fotók: Belányi József Öcsi FB oldaláról

 

Bejegyzés adatai

Időpont: July 21, 2014

Szerző:

Komment: 0