logo

Új helyszín színesedik Kelenföldön- interjú Flór Péterrel a Színes Város Csoportról


A Színes Város Csoport tevékenységeit a kezdetektől nyomon követem, mert azt gondolom, hogy valami olyan dolgot tesznek, ami városkommunikációs szempontból nagyon fontos. Interakciót, párbeszédet hoznak létre a város és az emberek között. Olyan pluszt adnak a városi létbe, ami itthon hiányzik – vagyis most már múlt időben, „hiányzott”, mert a Színes Városnak köszönhetően megvalósult. Flór Péter, a csoport titkára válaszolt néhány kérdésemre, amellyel beleláthattok a Színes Város jelenlegi helyzetébe és hátterébe. A kreatív csapatnak köszönhetően szombaton kerül átadásra a kiszínesített kelenföldi MÁV állomás, ennek apropójából beszélgettem Péterrel. Nap mint nap, amikor sétálunk a városban, szembe találkozunk a csapat alkotásaival – itt az ideje, hogy most kicsit az alkotások mögé is nézzünk.

Juhász Judit: Évekkel ezelőtt a Tűzraktérben volt egy kerekasztal beszélgetés, ahol több ízben felmerült a kérdés, hogy a Színes Város street art-e vagy sem, mert azáltal, hogy legálisan, állami szinten működik, már nem feltétlen tartozik a street art műfajába. Emlékszem, hogy egy válaszban kihangsúlyoztátok, hogy nektek hosszú távon célotok, hogy mind a társadalmat, mind a döntéshozókat nyitottabbá tegyétek a köztéri művészetek iránt. 

Flór Péter: Igen és ez sikerült is. Örök kérdés, nagyon régóta húzódó, művészeti és street art megbeszéléseken előkerülő téma volt, hogy akkor ez most street art-e, hiszen a street art igazából engedély nélkül zajlik állítólag. Hogy street art vagy sem, őszintén szólva igazából egyáltalán nem érdekel bennünket. Azt tudjuk, hogy hogy működik az engedélyeztetés, és azt is tudjuk, hogy mit kap valaki, ha illegálisan fest fel valahova valamit. Nekünk nem célunk illegálisan dolgozni, szeretnénk engedélyeket kérni, néha nehéz, néha könnyebb, de sikerült áttörnünk egy olyan falat, amit szerettünk volna, és már rengeteg városvezető elfogadja, és támogatja, amit csinálunk. Ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy ha első vagy valamiben, végig kell küzdened magad egy csomó ösvényen, és el kell jutnod olyan emberekhez, akik úgy fognak rád nézni, mintha egy másik világról jöttél volna. Ahhoz, hogy tűzfalakat fess le permanensen, ahogy ezt mi tettük az országban elsőként, vagy akár a városházát változtasd meg, vagy akár bármelyik munkánkat meg tudd csinálni, ahhoz engedélyek szükségesek. Kellenek emelők, grafikai tervek, festék, ennek városképvédelmi- és városkommunikációs szempontból is jelentősége van, de szerencsére az emberek is elfogadják és szeretik ezt. Egy olyan szelepet akartunk kinyitni ezzel az egésszel, hogy lássák a városvezetők, és az egész ország, hogy ezt így is lehet csinálni. Mindegy, hogy street art-e vagy sem, ez egy művészeti ág, és ha bárki szeretne ezzel foglalkozni, minden azon múlik, hogy egy város szabályai hogyan működnek. 

J. Judit: Honnan indult a Színes Város?

F. Péter: Megyeri András az alapítója ennek a mozgalomnak és Vasarelytől vette az ötletet. A Vasarely féle ’83-as Színes Város című könyv volt az alap, aminek az a lényege, hogy a művészet kivonul az utcára és a közterekre, hogy birtokba vegye a városlakó.  Aki ott sétál, vagy éppen nap, mint nap arra jár, és ezt testközelből megtapasztalja, nem csak a múzeumokban, galériákban találkozik a művészettel, hanem végre tényleg kint az utcán is.

J. Judit: A Színes Városnak milyen kapcsolata volt azelőtt a várossal?

F. Péter: Mindannyian a fővárosban éltünk, ki Pesten, ki Budán. Elég jól ismerjük azokat a felületeket, – amikből ráadásul elég sok van – amelyek alkalmasak arra, hogy kiszintesítsük. Jól ismertük és ismerjük minden szegletét Budapestnek. Tudtuk, hogy a főváros -ahogy az ország számos más régiója is- alkalmas arra, hogy színesebbé tegyük. De most is ismerjük ezeket a helyszíneket, és továbbra is rengeteg van. Ez nekünk jó, a városlakóknak talán kevésbé, ezért változtattunk a körülményeken. 

J. Judit: Mire gondoltatok, hogy ez milyen hatást fog kiváltani az emberekből?

F. Péter: Ez egy nagyon egyszerű civil gondolat volt, nem volt erős koncepció és üzenet mögötte, egyszerűen csak onnan indult ki, hogy legyen szebb és színesebb az ország. A hatást mi sem mutatja jobban, mint hogy már követőink is vannak, akik pár évvel később ugyanúgy köztéri tűzfalakban kezdtek gondolkozni, tehát a mozgalom, amit elindítottunk, részben elérte a célját. 

J. Judit: Melyik korosztály fogadja a legnyitottabban?

F. Péter: Statisztikánk nincs róla, de nemrég a Budapest Underguide felkért minket, hogy a mi helyszíneinken tartsunk kortárs sétát. Megdöbbentő volt, hogy a huszonévestől egészen a hetvenévesig minden korosztály érdeklődött. Egy kutatással biztosan ki lehetne mutatni a megoszlást, de inkább a női réteg az, amelyik fogékonyabb erre, úgy vesszük észre.

(photo by Precíz Photography)

J. Judit: Ami számomra nagyon izgalmas, hogy ebbe a mozgalomba belevonjátok a várost is – és itt most elsősorban az iskolákra gondolok. Ez egy nagyon pozitív példa, mert hiszek abban, hogy ezeket kiskorban kell elkezdeni. Hogyan indult nálatok, hogy az iskolákat belevonjátok?

F. Péter: A Zöld Kakas Líceum (ZKL) egyik pedagógusa, Dóczi- Vámos Gabriella keresett meg minket 2010-őszén, hogy kezdjünk valamit azokkal a diákokkal, akik graffitiznek. Viszont mi nem akartunk csak egyszerűen festést, mert az önmagában nem túl izgalmas, és a világ minden pontján találni ilyet. Így kezdtünk el gondolkozni Fazekas Bálinttal egy olyan projekten, ahol mozgósítani lehet több csoportot, olyanokat is, akiknek nem a festés az élete. Ez volt a kiindulópont, hiszen miből áll egy ilyen akció? Fotó, videó, gazdasági rész, kommunikáció, rendezvényszervezés, festés és művészet egyszerre, erről szól a program. Azért középiskolásokkal kezdtünk el együttműködni, mert ők már kellő érettséggel rendelkeznek ahhoz, hogy egy ilyen komplex projektet az elejétől a végéig létre lehessen hozni.  Az volt a cél, hogy egymást segítve, egymásra épülve hozzanak létre egy munkát, amit a környékbeliek imádnak, és ők maguk is természetesen, mert ez valahol mindig az ő környezetük marad.

J. Judit: Miért Pillangóhatás a név?

F. Péter: A Pillangóhatás egy elmélet, amit Edward Lorenz amerikai matematikus írt le először a ’60-as években, és az a lényege, hogy ha visszamész az életedben egy bizonyos pontra, és azt tegyük fel megváltoztatod, akkor lehet, hogy minden másképp alakul. Lehet, hogy más lenne az életed, a baráti köröd, a szerelmed, vagy akár a kedvenc városod. Mi azt mondjuk, hogy ezt mi ebben a pillanatban változtatjuk meg azoknál, akik ebben a programban részt vesznek. Emellett pedig olyan komplex gondolkodást kapnak a diákok, ennyi idősen, amit semmilyen más gyakorlati megközelítésű tantárgyban nem kapnak meg.

J. Judit: Más iskolákkal is kialakult együttműködés?

F. Péter: Főtámogatónknak, a Kemikál Zrt.-nek köszönhetően idén országos kampányt indítottunk, amelyben három helyszínt tudtunk bevállalni, mert ahhoz, hogy a szakmai színvonal megmaradjon, ennél több középiskola nem fért bele. Egy Zircen, Pécsen, és Budapesten valósul és valósult meg ebben a tanévben. Meglepően sokan jelentkeztek, annak ellenére, hogy sok megkötés volt, mert a programnak lehetőleg osztályokon átívelőnek kell lennie, és az iskolának saját tanórájaként kell befogadnia.

J. Judit: Nemrég olvastam, hogy már az ELTE-vel is együttműködtök. Erről mit lehet megtudni?

F. Péter: A Corvinus Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézete, valamint az ELTE PPK- Neveléstudományi Intézetének Alkalmazott Neveléselméleti Tanszéke a partnerünk. Február óta pedig az ELTE gyakorlati tárgyaként is felvehető  a Pillangóhatás Program. Ebben a szemeszterben indult a kurzus és már két hallgató is felvette. Akik felvették a tárgyat, az iskolai terepmunkákhoz kapcsolódnak. Az igazi nagy álom az lenne, hogy majd azok a diákok, akik részt vesznek ebben középiskolásként, a későbbiekben tanár koordinátorként csinálják tovább a munkát az egyetemen.

 J. Judit: Mit szeretnétek elérni a Pillangóhatás Programmal?

F. Péter: Ebben a programban mindenki csinál valamit. Van, aki fotózik, vagy videózik, vannak gazdaságisok, akik költséget vetnek, és rendezvényt szerveznek, a kommunikációs csapat részei interjúkat készítenek, és cikkeket írnak, mindenki partner, nincsenek főnökök, nincs alá-fölé rendeltség, egymást húzzák az emberek, és minden pillér egymásra épül. Ha nem csinálod meg időre a feladatod, amit önként vállaltál, akkor a többiek mondják azt, hogy ez így nem jó, és nem a tanár vagy a koordinátor von felelősségre, hanem a diákközösség, aminek a része vagy. Ettől változtat ez a szemléleten. Csapatmunka folyik, mégpedig olyan, ami az iskola falain kívülre kerül végül, amit meg lehet mutatni a városnak is. Ez változtatja meg őket, a továbbiakban a csapatmunka során lesz már tapasztalatuk, tudni fogják, hogy egy projektet az elejétől a végéig hogyan vigyenek végig, ami lényegében mindenkinek jó: jó a döntéshozóknak, mert publicitást ad számukra, jó a gyerekeknek, mert részt vesznek ebben az egészben, jó a városlakóknak, mert színesedik tőle a város. Nincs hátulütője. Csak pozitív töltete és oldala van.

J. Judit: Van meghatározó élményed a Pillangóhatás Program kapcsán?

F. Péter: Jó látni, hogyan épül fel a folyamat. A semmiből hogyan lesz egy megvalósult kerek egész, hogyan került be például a Műcsarnokba a falfestmény, és hogyan kaptak rá díjat a srácok. Ami a legtöbbet adott, amikor a TEDX Youth-on Pfeffer Józsua diákkoordinátor előadta azt, hogy ő hogyan látta a Pöttyös utcát. Amikor azt végignéztem, végig libabőrös voltam, nagyon jó érzés volt ott ülni, látni és hallgatni. Elképesztő sikere volt, vastapsot kapott, és rengeteg ember gratulált neki utána.

Együtt létrehozni. Közösen. Ez a cél. Azt gondolom, hogy ezt nyomatékosítani kell, hiszen így lehet igazi közösséget alkotni és így lehet azért a környezetért tenni, amelyben élünk. Riszpekt Színes Város és hajrá Pillangóhatás Program.

Képek forrása: Színes Város Facebook

(photo by Precíz Photography)

 

 

Bejegyzés adatai

Időpont: May 23, 2012

Szerző:

Komment: 0

Cimkefelhő